Németország - Olaszország 0-2 (0-0, 0-0, 0-0) - hosszabbítás után
Dortmund, 65 ezer néző
v.: Benito Archundia (mexikói)
Németország: Lehmann - Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Lahm - Schneider (Odonkor, 83.), Kehl, Ballack, Borowski (Schweinsteiger, 73.) - Podolski, Klose (Neuville, 111.)
Olaszország: Buffon - Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso - Perrotta (Del Piero, 104.), Pirlo, Gattuso, Camoranesi (Iaquinta, 91.)- Totti - Toni (Gilardino, 74.)
gól: Grosso (119.), Del Piero (120+1.)
sárga lap: Borowski (40.), Metzelder (56.), illetve Camoranesi (90.)

mérkőzésre is tartogatott egy húzást, azt ugyan lehetett tudni, hogy az eltiltott Torsten Frings helyett várhatóan Tim Borowski lép pályára, ám a szakvezető végül kihagyta egyik játékmesterét, Bastian Schweinsteigert is, s Sebastian Kehlt állította csatasorba. Fel is sejlett a brazil példa: a világbajnok edzője, Carlos Alberto Parreira a franciák ellen próbált kísérletezni, s megbontani addigi kezdő tizenegyét, s lám, ráfizetett...

Az olaszoknál Andrea Barzagli maradt ki az ukránok elleni győztes negyeddöntőt követően, pontosabban az eltiltását letöltő Marco Materazzi vette vissza helyét Fabio Cannavaro mellett a védelem tengelyében.

A meccs olasz fölénnyel kezdődött, annak ellenére, hogy Toni jóvoltából mindössze egyetlen csatárral lépett pályára Marcello Lippi csapata, a Totti, Pirlo, Gattuso belső hármas sokkal nagyobb veszélyt jelentett Lehmann kapujára, mint a túlbiztosított német középpálya. A 16. percben Perrotta akár a vezetést is megszerezhette volna, ha nem totojázik annyit, s nem ijed meg a kirobbanó Lehmanntól annyira, hogy csupán (láb)ujjheggyel tolja meg a labdát...

Olasz részről a pontrúgások állandó veszélyt jelentettek, Pirlo és Totti próbálta kiszolgálni a társakat, ám csak a kiugratásokban bízhattak, a beívelt labdákat ugyan is rendre a belső védők fejelték el. Podolski és Klose sem villogott Materazzi és Cannavaro szorításában, Schweinsteiger hiányában pedig Ballack sem erőlködött annyira távoli lövésekkel.

Félidőben egyik szakvezető sem cserélt, s bár Klose, majd Grosso (igaz, utóbbi lesről) megvillant, a 62. percben esett Podolski-lövésnél többet nem lehetett feljegyezni. A meccs a rendes játékidőben gól nélküli döntetlennel zárult, következhetett a hosszabbítás.

Marcello Lippi a kis pihenőt arra használta ki, hogy Camoranesi helyére Iaquintát cserélte be, s eligazította a többieket is, legalábbis erre engedett következtetni a ráadás első néhány perce. Előbb Gilardino csinált bolondot mindenkiből a jobbszélen, s miután becselezte magát az ötösig, s már Ballackot is meghintáztatta a bal kapufát találta el. Egy perc sem telt el, Zambrotta is villant, 15 méteres lövése a lécen csattant.

Utolsó olasz csereként Del Pierót is csatába dobta Lippi, miközben a ráadás első részének végén Odonkor jobbról középre lőtt labdájára Podolski teljesen egyedül érkezett, de a bal kapufa mellé fejelt.

A második 15 percben sem ült le a játék. Előbb Del Piero és Iaquinta ügyetlenkedett ziccerben, majd az ellentámadásból Podolski bombáját Buffon fantasztikus reflexszel tolta léc fölé. Aztán ismét Del Piero következett, ám Lehmann hiába csavargott el kapujából, a Juventus klasszisa nem tudta az üres hálóba juttatni a labdát.

Amikor már az edzők is a büntetőrúgók névsorát böngészték, a 119. percben Grosso pazar csavarásával Olaszország vezetést szerzett. Egy perc alatt nem lehet csodát tenni, a németek offenzívát indítottak, Gilardino és Del Piero csak erre várt, s egy tökéletes kontra végén a Juventus támadója beállította a 2-0-s végeredményt.

Olaszország megérdemelte a győzelmet, veszélyesebben, és jobban játszottak.